Az ösvény egyre mélyebbre vezetett az erdőben.
A fák sűrűbben álltak egymás mellett,
és a fény csak itt-ott talált utat a lombok között.

A Kereső nem tudta volna megmondani, mióta érzi.
Csak azt, hogy egy ideje nincs egyedül.

Eleinte nem tulajdonított jelentőséget neki.
Azt hitte, a képzelete játszik vele.
Aztán újra érezte.
És újra.

Mintha valami mindig ott lenne a látómezeje szélén.
Amikor odanézett, nem látott semmit.
Amikor továbbindult, az érzés visszatért.

A vezető csendben haladt mögötte.
Nem szólt.
Nem kérdezett.
Valamiért egyikük sem sietett.

Az ösvény egyszer csak egy sötétebb tisztásra vezetett.
Nem volt benne semmi fenyegető —
mégis más volt, mint az eddigi helyek.

A levegő mozdulatlanná vált.
A csend nehezebb lett.

A Kereső megállt.
És ekkor meglátta.

Nem teljesen.
Nem tisztán.
Csak egy alak körvonalait.

Az alak nem közeledett.
Nem támadt.
Nem szólt.
Csak állt.

A Kereső torka összeszorult.
Valami ismerős volt benne.
Valami nyugtalanítóan ismerős.

Ösztönösen hátrébb lépett.
Az alak nem mozdult.

A Kereső újra ránézett.
Aztán még egyszer.

És ekkor valami furcsa történt.
Nem az alak változott meg.
Hanem a felismerés.

A Kereső először azt hitte, hogy az alak követi.
Aztán rájött, hogy mindig is mellette haladt.
Minden bizonytalan lépésnél.
Minden halogatott döntésnél.
Minden alkalommal, amikor visszafordult volna.

Ott volt.
Nem kívül.
Benne.

A Kereső lehunyta a szemét.
Legszívesebben továbbment volna.
Mintha semmit sem látott volna.
Mintha nem történt volna semmi.

De a Tükör emléke még ott élt benne.
A repedések.
A kérdések.
Az érzés, hogy valami nem az, aminek hitte.

Amikor újra kinyitotta a szemét, az alak még mindig ott állt.
Várt.
Nem követelt semmit.
Nem akart semmit.
Csak arra várt, hogy végre észrevegyék.

A Kereső hosszú ideig nézte.
Nem értette.
Nem szerette.
Talán még mindig félt tőle.
De már nem fordult el.

A tisztás fölött lassan megmozdult a levegő.
Az alak halványabb lett.
Nem azért, mert eltűnt.
Hanem mert már nem kellett elrejtőznie.

A vezető csendben továbbindult.
A Kereső még egyszer az alakra nézett.
Aztán ő is elindult.

És először nem fordult el önmagától.